Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2012

Pszichokibernetika

Kép
A "képzelt" betegség - Néhány évvel ezelőtt egy hipnózisról szóló tankönyvben érdekes kísérletről olvastam. Egy hipnotizőr azt a szuggesztiót adta az egyik hipnotizált hallgatónőnek, hogy egy jégdarabot tesz a kezére, és ő érezni fogja a jég hidegét a bőrén. Valójában csupán egy pénzérmét helyezett a tanítvány keze fejére.

Képzelt és valóságos égési sebek - Ezután fölvette az érmét és azt a szuggesztiót adta tanítványának, hogy most forró fémet tesz a másik kezére. Valójában ugyanazzal a pénzérmével dolgozott. Tanítványa megrándult, arca eltorzult, mintha tényleg megégette volna a kezét. Néhány perccel később kézfején "égési hólyag" éktelenkedett, éppen olyan, amilyet az igazi tűz okoz. Amikor a hipnózisból visszatért hallgatónőt benyomásairól faggatták, kiderült, hogy egészen világosan emlékszik a jeges érintésre és arra a szúró fájdalomra, amit akkor érzett, amikor a hipnotizőr a "forró" fémet a másik kezére helyezte.

Semmiképp sem akarta elhinni, hogy u…

A szellemi kikapcsolódás színtere

Kép
Sok nagy embernek megvan a maga saját helye, az, ahová szellemi kikapcsolódásra visszavonulhat, ha új erővel akar feltöltődni, ha meg akarja oldani a problémáit, vagy ha új ötletekre van szüksége.

Az erő és valamennyi gondolat forrása 

Edison például sokszor hangsúlyozta, hogy azokat az új gondolatokat, amelyeknek számtalan felfedezését köszönhette, szellemi kikapcsolódásának színterén érlelte meg magában. Ha egy kérdés megoldhatatlannak tűnt fel előtte, ha képtelen volt továbbjutni, vagy ha úgy érezte, erejének végéhez ért, mindannyiszor felkereste ezt a szellemi kikapcsolódásra alkalmas helyszínt és alig néhány perc múlva új erővel töltődött fel ismét, s többnyire megtalálta a megoldást is a fennálló problémára. Ma már tudjuk, hoy csupán megtalálta a módját, hogyan lehet a tudatalatti hatalmas erejét felhasználni.

A tudatalatti abc-je 2.

Kép
Az információ intenzitása
Ha már elég jól beszéli a tudatalatti nyelvét, akkor következhet a helyes "hangsúlyozás" gyakorlása. Hiszen a tudatalattinak szán mondanivalójának egy része csak pillanatokig érvényes. Más részei viszont annyira fontosak lehetnek Önnek, hogy szeretné kitörölhetetlenül bevésni őket a tudatalattijába.
Bevésés érzelmek segítségével
Segít ebben a bevésésben, ha fokozza a kép intenzitását, a kísérő érzelmek, valamint az imagináció ismétlése révén. Azt az információt, amely csupán átmenetileg érvényes, mindösssze egyszer és különösebb érzelmi aláfestés nélkül képzelje el. Azt azonban, amit tartósan akar bevésni a tudatalattijába, többször ismételje meg a huszonegy napos technika* segítségével. Tegyen így mindaddig, amíg a kívánt dolog magatartásának, majd személyiségének részévé nem válik! Az imaginációt erőteljes érzelmi felhangokkal kísérje. Minden örömét és rokonszenvét irányítsa a kívánatos képre és őrizze meg ezt az érzést olyan sokáig, amíg csak lehe…

A TUDATALATTI ABC 1.

Kép
"Egy kép ezer szónál többet mond."
Ha valaki meg akarja értetni magát egy másik emberrel, akkor annak a nyelvén kell szólnia hozzá. A tudatalatti "nyelve" a képzelet, vagyis a képszerű elgondolás. Ha a tudatalattinkat befolyásolni akarjuk, meg kell tanulnunk a nyelvét. Már sokan beszélik ezt a nyelvet azok közül, akik követtek engem ezen az úton. Csak be kell hunyni a szemünket, és máris magunk előtt látjuk a kívánt képet. Minden gyerek számára természetes ez a tudás, mi, felnőttek azonban jobbára megfeledkeztünk róla.
A tudatalatti ABC-je
Kezdjük az ABC-vel. Képzeljük el valami egészen egyszerű képet, olyat, amely mindenki előtt ismert, és amelynek jellegzetes a formája.
Nézzük először a banánt. Hunyja le a szemét és képzeljen maga elé egy banánt. Ezt a képet tartsa erősen lelki szemei előtt addig, amíg egészen élessé nem válik. Most képzelje el ugyanezt színesben. Folytassa a gyakorlatot, amíg egészen élessé nem válik.

Most képzelje el ugyanezt színesben. Folytassa a gya…
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

222

lap tetejére

111

lap tetejére